Klubkupák
A Basel elleni BL-selejtezőn mutatkozott be tétmérkőzésen a DVSC-TEVA új igazolása, Farkas Balázs. A csatár a második félidőben csereként állt be, és örült a lehetőségnek.
- A szívem vitt előre, mert még nem voltam olyan állapotban, hogy úgy teljesítsek, mint szeretném. Örültem azért, hogy lehetőséget kaptam. remélem, lesz jobb is a játékom. Azon vagyok, hogy formába lendüljek – nyilatkozta Farkas Balázs, aki a mérkőzésről is ejtett néhány szót. - A Basel játékosai kicsit megfontoltabbak voltak, sok oldalirányú passzal próbáltak minket futásra kényszeríteni, ugyanakkor a megszerzett labdákból tudtunk veszélyes helyzeteket kialakítani. Lehetett volna a mi javunkra is 2-0, de a futball ilyen, ha hibázol, az ellenfél rúgja a gólt.
Az előző szezont még a Videotonnál töltő játékos szombaton bajnoki mérkőzésen is Loki-szerelést húzhat, bár még nem tudni, hogy a Pápa ellen kik kapnak szerepet. A csatár a fehérváriakkal is az aranyért harcolt, és bár tavaly szomorú volt a végeredmény miatt, most örülne, ha a DVSC-TEVA megvédené címét.
- Örülök, hogy a csapat játékosa lehetek, innentől kezdve az a célom, hogy aranyakat szerezzünk. Egy hete vagyok a csapatnál, de nincs olyan érzésem, hogy új fiú lennék. A társak többségét ismertem, zökkenőmentes a beilleszkedésem, remélem, minél hamarabb a csapatban is megtalálom a helyem. A bajnoki rajtról annyit, hogy a Pápa próbál játszani, elég kellemetlen ellenfél, de bízom benne, hazai pályán nem lesz gond a legyőzésük. Annyit játszanak, amennyit mi engedünk. Arra kell törekednünk, hogy a három pont meglegyen.
Ha szeretné tudni, mi lett a 2007-es BL-győztesekkel, kattintson IDE.
Jelöljön be minket a Facebookon! | ÉLŐ eredmények | Legyen Ön a hónap szurkolója! - bővebben ITT! | Videók