63.hu
A+ R A-

Torres: A Chelsea drukkerei támogatnak

A spanyol csatár elmondta, a saját szurkolóiért lövi a gólokat, és sajnálja a kiállítását.
Fernnado Torres először szerzett gólt egymás után két találkozón a Chelsea színeiben. A spanyol támadó, aki januárban csatlakozott a londoniakhoz, a Manchester United és a Swansea City hálóját is bevette. Azonban nemcsak gólja miatt hívta fel magára a figyelmet az újonc csapat ellen: egy belépő után megkapta angol pályafutása első piros lapját is, amely miatt a következő három bajnokit kénytelen lesz kihagyni.

"Ha az első naptól kezdve rugdosod a gólokat, jó teljesítményt nyújtasz, a szurkolók könnyen megszeretnek és támogatnak - mondta Torres a Chelsea TV-nek. - Számomra nagyon nagyon nehéz volt a Chelsea-nél eltöltött első fél év, csak szenvedtem, de a szurkolók így is bíztak bennem."

"Már az első naptól kezdve - ha az utcán, kávézóban, bárhol beszéltem velük - éreztem a támogatásukat, így örülök, ha gólt szerzek nekik."


A spanyol válogatott csatárt a piros lapjáról is kérdezték: "Nyilván nem akarok rosszat más játékosnak. El akartam húzni a lábam, de a labdáról elkéstem, és megrúgtam kicsit a lábát. Sajnálom, és nagyon csalódott vagyok ezért. Ez az első alkalom, hogy kiállítottak a Premier League-ben. Remélem ez volt egyben az utolsó is."

Habár a Premier League-ben egy ideig nem játszhat, a Bajnokok Ligájában a Valencia ellen pályára léphet. Torres tudja, egyáltalán nem lesz sétagalopp a hispán együttes elleni összecsapás: "Nagyon jó együttes, tudjuk, hogy felkészültek belőlünk. Kemény mérkőzésre számítok."
Utoljára frissítve: 2011. szeptember 26. hétfő 20:52

Hozzászólások  

 
+1 #2 cfctillidie 2011-09-28 10:34
még szép h támogatjuk! ha így folytatja a játékot mint az utobbi néhány meccsen...meg fog térülni az 50 milla..
Idézet
 
 
+4 #1 CFC FTC ACM C4 2011-09-26 19:54
Hajrá Torres!Az utóbbi 3-4 meccsen egyertelmuen az egyik legjobb jatekos volt a palyan,csak volt 1-2 nagy bakija .De ha igy fojtatja az jó.Csak iyg tovabb :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!

Partnerek

63.   huhttp://nufc.co.hu/images/  banner/nufccohu_banner_120x60_1.jpg



63.hu


оригами из бумаги